Bemutatkozás

 

bkic logoA Bakony Kendo és Iaido Club 1993 decemberében Hoffmann Kálmán vezetésével alakult. Megalakulását követően felvételt nyert a Magyar Kendo Szövetségbe és a Veszprém Megyei Harci Művészetek Össz-szövetségiébe. A kezdeti nehézségek leküzdésében nagy segítséget nyújtott Abe Tetshushi és Kamae Masayuki a JOCV (Japán önkéntes Szolgálat) két instruktora. Több alkalommal vettek részt edzéseinken, irányították munkánkat és szakmai tanácsokkal láttak el bennünket. Fejlődésünket nagyban segítette, hogy Onizuka Yoshiyuki önkéntesként 1995-től két és fél évig koordinálta és vezette edzéseinket. Ezt követően Abe Tetshushi a Veszprémi Egyetem keretein belül három évig tanította az egyetemi és a Bakony Kendo és Iaido club tagjait. Fejlődésünk érdekében 1999 decemberétől új önkéntest kaptunk, így Haraguchi Nobuaki 2001 decemberéig látta el szakmai segítséggel klubunkat. A 2003-as év végén érkezett hazánkba Kibe Atsuo, szintén a JOCV instruktoraként, aki két évig segítette munkánkat.

Első jelentősebb eredményünket 1995 februárjában értük el. A Szegeden megrendezésre került nemzetközi versenyen csapatunk a harmadik helyezést érte el. Ezt követően a novemberi országos csapatbajnokságon mind nő, mind férfi csapatunk a dobogó harmadik fokára állhatott. 1997 több szempontból is jelentős év volt.  A márciusban, Bécsben rendezett Nemzetközi Duna Kupán a klub férfi csapata ismét harmadikként került ki a küzdelmekből. Szintén márciusban született meg a magyar kendo eddigi legnagyobb eredménye a kyotoi világbajnokságon. A B csoportos csapatversenyen a világbajnoki címet szerezte meg a magyar válogatott, melynek tagja volt Balogh Tibor klubunk jelenlegi elnöke is. A júliusban, Veszprémben lebonyolított Hungária Kupán  tizenkét ország képviseltette magát (köztük Japán csapat is)  Versenyzőink a női egyéni verseny harmadik (Molnár Éva), valamint férfi csapatverseny második helyezését hódították el vetélytársaik elől. Az 1998-as év eredményei közül kiemelendő az áprilisi EB-n férfi csapatversenyben megszerzett ezüstérem. A csapatban két veszprémi kendoka is képviseltette magát,  Márkus Csaba és Tót László. Egyesületünk legjelentősebb hazai eredményét decemberben az országos csapatbajnokságon érte el, amikor ellenfeleit legyőzve megszerezte az első helyet és az ezzel járó bajnoki kupát. Az 1999-es év is komoly eredményeket hozott a Veszprémi Hungária kupán. Több japán csapat részvétele mellet az előkelő harmadik helyen végzett klubunk.  A 2000-es évünk is hozott sikereket a nyári Hungária Kupán Tóth László egyéniben a japán versenyzők közé beverekedve bronzérmet szerzet. A 2001-es év szintén nemzetközi sikerrel zárult.  A magyar csapat a Bolognaba megrendezésre került Európa bajnokságon junior női férfi arany és férfi csapat bronzéremmel tért haza, (Balogh Tibor csapattag volt). 2002 Nantes-i Európa bajnokságon a női csapat ezüstéremmel térhetett haza (Molnár Éva csapattag). 2004-ben került megrendezésre Budapesten a XIX. Kendo Európa Bajnokság, ahol a női csapat megszerezte az aranyérmet. (Molnár Éva csapattag). A Budapesti Eb-re klubunk először állíthatott ki junior kategóriában versenyzőt Szabó Áron személyében, aki a középdöntőig verekedte be magát. Az idő meghozta gyümölcsét és a gyerek kategóriában többszörös nemzetközi és magyar bajnokok erősítik klubunkat Szemán Bence és Tóth Bertalan személyében. Tóth Bertalan első Európa bajnokságán Junior csapat ezüst éremmel tért haza. Azóta számos helyezést értünk el mind hazai, mind nemzetközi versenyeken.